topbar
fejlec01

előétel Pácolt csirkemell cézár saláta ágyon

Hozzávalók:
(4 személyre)


80 dkg csirkemellfilé
2 fej római saláta
20 dkg koktélparadicsom
2 db tojássárgája
2 gerezd fokhagyma
2 tk. mustár
2 ek. citromlé
3 ek. reszelt parmezán
0,5 dl olívaolaj
pirított kenyérkocka
1 tk. worcester szósz
olaj (a sütéshez)
só, frissen őrölt bors

Páclé

1 dl olívaolaj
4 gerezd fokhagyma összezúzva
1 ek. őrölt bors

A tálaláshoz: parmezánforgács

 

Elkészítési mód:
A csirkemellfilét szeletekre vágjuk, megsózzuk, edénybe tesszük, őrölt borssal és zúzott fokhagymával jól bedörzsöljük, majd felöntjük annyi olívaolajjal, hogy ellepje. 1-2 órán át pihentetjük a hűtőszekrényben, így kevésbé szárad ki és ízletesebb lesz. Menet közben botmixer segítségével krémesre keverjük a tojások sárgáját a mustárral, a zúzott fokhagymával, a citromlével, a reszelt parmezánsajttal, majd apránként hozzáadagoljuk az olívaolajat, azután worcester-szósszal, sóval, borssal ízesítjük. A csirkemellszeleteket kivesszük a pácléből, forró olajon megsütjük majd félrerakjuk. Ugyan ebben a fűszeres fokhagymás olajban megpirítjuk a felkockázott kenyérdarabokat. A megtisztított és átmosott salátaleveleket tálalás előtt (különben a levelek elvesztik ropogósságukat) apró darabokra tépkedjük, majd tálba tesszük, hozzáadjuk a félbevágott koktélparadicsomokat, meglocsoljuk az öntettel és jól elkeverjük. Azután tányérokra tesszük, megszórjuk a kenyérkockákkal, ráhalmozzuk a sült csirkemellet, parmezánforgáccsal díszítve esztétikusan tálaljuk.

 

topbar

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor.

Előételek

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor.

Levesek

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor.

Főételek

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor.

Desszertek

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Bővebben