Hozzávalók:
(4 személyre)
4 db csirkemellfilé
20 dkg baconszalonna
1 üveg bazsalikomos pesztó
15 dkg reszelt sajt
só
Elkészítési mód:
A csirkemellet szétnyitjuk, folpackon keresztül kiklopfoljuk, sóval bedörzsöljük. A bacon szeleteket alufóliára helyezzük, úgy, hogy fedjék egymást, majd rárakjuk a csirkemelleket. Bekenjük pesztóval, megszórjuk reszelt sajttal és óvatosan feltekerjük. Fél órára hűtőszekrénybe rakjuk, ezt követően éles késsel négy egyenlő szeletre vágjuk, saslik pálcákra 2 szeletenként feltűzzük, azután tepsibe helyezzük, 1 dl vízzel felöntjük, lefedjük alufóliával és 20 percig 180 °C-os előmelegített sütőben pároljuk, majd a fóliát levesszük és 150 °C-on készre sütjük. Tzatziki salátával és jázminrizzsel esztétikusan díszítve kínáljuk.
Tzatziki
Hozzávalók:
40 dkg kígyóuborka
4 dl görög joghurt
1 gerezd fokhagyma
½ citrom leve
2 ek. olívaolaj
só, bors
Elkészítési mód:
Az uborkát megmossuk, lereszeljük, sózzuk, állni hagyjuk, amíg levet ereszt, majd enyhén kinyomkodjuk. A joghurthoz hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, az olajat, pár csepp citromlével ízesítjük azután összekeverjük az uborkával. Ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük.
Jázminrizs
Hozzávalók:
32 dkg jázminrizs
1 fej vöröshagyma
1 ek. olaj
só
Elkészítési mód:
A rizst olajon fehéredésig pirítjuk, hozzáadjuk a tisztított vöröshagymát, felöntjük 1 liter vízzel, sóval ízesítjük és állandó kevergetés mellet puhára főzzük. Konyharuhával lefedjük, majd fedővel hermetikusan lezárjuk. 30 perc után a hagymát kivesszük, és tetszés szerint formázva tálaljuk.